„Igenis, a Győzikének is jár!” – Kajdi Csaba kommentálta, hogy Rubint Réka Ezüst Érdemkeresztet kapott
Az influenszer Kiszel Tündét és saját magát is hiányolta a kitüntettek közül.
Az influenszer Kiszel Tündét és saját magát is hiányolta a kitüntettek közül.
A honvédelmi miniszter adta át a Magyar Ezüst Érdemkeresztet a fitneszedző celebnek.
Új vállalkozásba fogott Rubint Réka, illetve a cég neve alapján inkább a Schobert házaspár, sőt leginkább a nyilvánosságot a 2021-es stroke-ja óta jobbára kerülő Schobert Norbert – bár a vállalkozás tulajdonosa és ügyvezetője Réka.
Kíváncsi volt, mekkora az agya teljesítőképessége, ezért kvízműsorban játszik.
Felemás évet zártak a Schobert család vállalkozásai.
A kommunista ország már az ENSZ-hez fordult az élelmiszerhiány miatt, de a fitneszedző szerint pont olyan csodálatos az életérzés, mint amit a filmeken látni. „Folyt a rum, és szólt a zene” – idézte fel.
A közösségi oldalán jelentette be.
A 18 éves fiú orra a mérkőzés elején megsérült, és egyre jobban vérzett, de kitartóan küzdött. Ellenfele szerint kisfiúként jött be a szorítóba, de férfiként távozott onnan, és ebben a szülei is egyetértettek.
Ha megkérdeznének egy átlagos magyart, hogy gondolkodási idő nélkül mondjon egy étkezési vagy életmódgurut az országból, a legtöbbek válaszai között ott volna Schobert Norbert vagy Rubint Réka. Csakhogy miközben a médiamegjelenéseikben és közösségi médiás eléréseikben is az ország egyik legsikeresebbjének számít a házaspár, a céges adataik alapján ezt forintosítani nem teljesen tudják.
Csütörtök óta naponta nagyjából 30 ezer új felhasználója lett a fitneszedző oldalának, kivéve a szombatot, amikor 47 ezernél is többen követték be.
A fitneszedző belépni sem tud a közel a 75 ezer feliratkozóval rendelkező YouTube-csatornájába, és onnan az összes videót törölték.
A Bors értesülését a fitneszguru felesége, Rubint Réka is megerősítette.
Majdnem tíz éve aktív a csoport, már a Nemzeti Nyomozóiroda is foglalkozik vele.
Nőnapra Rubint Réka tart edzést az Operhazáz balett-táncosainak, akik szerint ez viccnek is rossz. Kiderült, az edzés nem lesz kötelező, a fitness-edző pedig nem követi a botrányt, mint mondja, nincs ideje ezzel foglalkozni.
Az Opera elismerte: valóban felkérték Rubint Rékát, hogy tartson tréninget a dalszínház művészeinek.
„Egy szakmailag nulla edző profi táncosoknak tartson edzést?” – fakadt ki egy balettművész.
Azért szól be keményen a magyar embereknek, mert tudja, hogy a szép szót senki sem hallja meg, az egészségtudatot pedig mindig megelőzi a hiúság, mondja a fitneszguru, aki azt is állítja, hogy nem állami vagy uniós támogatásért zarándokolt a Fidesz eredményvárójába, hanem azért, mert hitt a pártban. HVG-portré.
A Schobert családot gyűlölő Facebook-csoport legdurvább fenyegetéseiről mesélt a fitneszguru. Például arról, hogy egy kommentelő felvetette: savval önti le a felesége, Rubint Réka arcát.
Újra megszólalt férje ügyében Rubint Réka. Elkeseredett posztban írta le, mennyi gyalázkodó kommentet kapott a családja.